Németország - Eurofurence 18

Na, hol kezdjem?

Úgy érzem, hogy meg kell említenem  valamit:
Köszönöm szépen, hogy már voltak érdeklődök (nem egy és nem kettő!), aki MÁR úgy kérdezősködött tőlem, hogy a blogon mikor lesz feltöltve egy kis ez-az? Volt olyan is, aki hozzátette azt, hogy nem akar fárasztani, mert érthető, hogy nem akarom 30 embernek külön elmesélni ugyan azt az élményt. (Előző bejegyzés kezdés:indok a  blog megalkotására)
Ettől úgy érzem, hogy tényleg volt aki elolvasta - még akkor is ha épp unalmas pillanataiban is tette, de megtette. Azt hittem ez egyedül én leszek és max a legjobb barátaim átfutják miattam, hogy ne tűnjenek lesz/rom alaknak velem szemben.

Jól esik az érzés, hogy (még ha lustaságból is írtam meg a blogot részben), van akit érdekel és várja. Köszönöm szépen. :)


Szóval, Németország.

Mit is tudunk Németországról? Az átlag embernek: sör, kolbász, pornó...
Kultúráltabbaknak még az is mellé kúszik a kis agyában, hogy:  Berlini fal, autópálya korlátlanul száguldással, kivándorló magyarok, rengeteg török, Balatonra utazgató nudista turisták és hasonlók.*

Az én utazgatásomhoz semmi köze ezeknek. Van egy találkozó, olyan név alatt fut, hogy: Eurofurence. Idén tizennyolcadik alkalommal rendezték meg. Az utóbbi 4 (azt hiszem négy, de lehet csak három) évben tartják Magdeburgban ezt a rendezvényt. Mindig nyáron van, augusztus vége felé. Idén ez kicsit átcsúszott szeptemberre is.
Úgy működik, hogy mikor kész a honlap, és minden működik rajta megfelelően, illetve megvan a dátum előtte (hotel lefoglalva addigra, programok kitalálva, stb) akkor regisztrálni kell.  Ezt kb úgy kell elképzelni, mint amikor az egyetemisták megrohamozzák a neptunt, csak ez az oldal működik is eközben! :)
(Én 9 óra 5 perc körül tudtam regisztrálni. A regisztráció 9-kor nyitott pontban. És még így is a 640. sorszámot kaptam! Szóval nagy a tömeg...)
Minden évben más a "téma", csak azért, hogy ne legyen unalmas a találkozó. Tavaly a "kung-fu" volt, idén pedig Rómaiak ("Animalia Romana") . Valószínűleg az Olimpia miatt is... Úgyhogy ennek köszönhetően minden díszítés, szobajelzés, badge is erre utalt. Volt aki a saját suitját is felöltöztette tógába, vagy bőrbe, páncélba, akármibe.

Regisztrációkor kötelességed pár dolgot megadnod magadról ami személyes. Ilyeneket, hogy: neved, nemed, nemzetiséged. Ezeket fel is tüntetik majd az egyik badge-n amit kapsz ott a helyszínen. Bejelölhetsz regisztrációkor olyan opciót, hogy a valós nevedet ne mutassák, de az csak akkor él, ha pl; támogatója vagy a con-nak, tehát többet fizetsz s a neved feltüntetik a programfüzetben (pl; Buksi - Kiss Béla) .
Ha ez megvan, mehetsz tovább, hogy ha van bármi más oka annak amiért odamész. Például bejelölheted, hogy ki is mi is vagy te. Tehát az én esetemben vittem jelmezt (fursuit), más infókat is meg kellett adnom, hogy azt vihessem és számolhassanak a jelmezemre és rám mint aki aktívan tudja hordani (Más miatt is kell ez, de később visszatérek rá).
Ikszeltem tovább, hogy "főrszjútter" vagyok. Azt is beikszeltem, hogy "ártiszt", mert aztán akkora gyerek vagyok, hogy ihaj, muszáj mutogatni valamit.
A regisztrálás után lehetett még finomítani dolgokon. Olyanon hogy a badge-n mi legyen a kép, a karaktered neve változik, akkor azt, ilyesmi.
Na, jó hír, ez volt eddig az unalmas megmagyarázós rész.

Eltelt sok-sok idő, kifizettem mindent. Utazást, szállást, tettem félre ejuróra, mindenre.
Az utolsó "beruházásom" egy óriási bőrönd beszerzése volt, hogy mindenem kényelmesen elférjen. Itt kell egy gyors köszönetet mondanom Tündikének aki segített nekem táskát szerezni.
Aztán erről csak annyit, hogy majdnem tényleg a pink bőröndöt hoztam haza amit Tünde nem rakatott el nekem mert nem akart velem kitolni. Majdnem csak azért is azt hoztam haza! Nagyon sokat filóztam rajta, hogy milyen lennék egy pink bőrönddel és mondhatni már bele is éltem magam, és már úgy is mentem érte, hogy egy pink óriási izét fogok magammal húzni! :)
De aztán se pink se fekete nem lett, hanem egy nagyon szép bordó...
 Bepakolást -persze- a legutolsó pillanatra hagytam. Nagyon nehezen beszuszakoltam mindent egy 80 literes túrazsákba és az új bőröndbe...
Szépen elbuszoztam a Nagyállóra, ott megvártam a vonatomat és elkezdődött a "csak" 4 órás utazásom, Nyíregyháza, Miskolc útirányon át. Hál' a jó Istennek, vágányzár volt a szokványos útvonalon addigra, mert állítólag bombákat találtak meg mindenféle leletet, úgyhogy tovább húzták-halasztották a vágányok lezárását.
Még az volt a jó, hogy IC-s vagonokat raktak be a gyorsvonatoknak is, hogy legalább ezért ne hőbörögjenek az emberek. Alig voltunk a vonaton... szerencsére.
Nyíregyháza után úgy aludtam, mint akit levertek (pár óra alvás után még jól is esett). Párszor kelhettem fel. Egyszer Miskolcon aztán  Tura környékén és onnan már nem aludtam vissza Pestig.
Keletiből szépen elslattyogtam szállásadó ismerősömhöz (Devine névre hallgat, innentől így is lesz megnevezve. Szintén megrendelők egyike, akivel később utaztam)...
Szegény. Elsuhantunk kaját vásárolni. Aztán haza. Amíg én  a tipikus szendvicseket pakoltam össze (sajtos kifli, vaj, "kóbász", paprika), addig Ő a  vacsorát próbálta összepakolni - ami elég vicces, főleg, mert nincs mikrójuk és úgy nehéz kaját melegíteni. De persze, nincs lehetetlen...
Aztán újrapakoltunk. Igen, újra mindent. Erre azért volt szükség mert ez a jóember segített beszerezni két darab  "space bag" névre hallgató, ilyen műanyag óriási tároló szatyorkát. Az a lényege, hogy belepakolsz és kivákuumozod belőle a levegőt porszívóval. Így ami ruhát belepakolsz sokkalta kisebb lesz! Kipróbáltuk párnán, meg mindenen és nagyon jól működik! Főleg egy akkora jelmeznél, vagy ha többet is visz magával az ember, mert megrendelő várja a határ túloldalán - vagy csak simán otthagyna egy felesleges bőröndöt valahol.Miután minden rendben ment, gondolta, hogy mutogat nekem játékokat mert az engem annyira fog érdekelni... hát...elaludtam rajtuk. (Ismételten bocsi, nem vagyok játékmániás egy kicsit sem. Ami játékom van az is kb 10 éveseknek ajánlják!) Amíg éber voltam, addig nézegettem amúgy. A grafikája jó volt meg szép, de ennyire is emlékszem az egészből. Meg arra, hogy szól, hogy három órát fogunk aludni. 

0.nap...kezdődik...

Reggel gyors zuhanyzás, felpakolás és megindulás a Keleti felé. Mint két málhás szamár...
Tudni kell erről a jóemberről, hogy segítőkész, jó fej, meg minden, csak mindenen stresszel, túlgondolja, túlreagálja, idegeli magát és ez rohadt fárasztó.
Szóóval, ezt azért jegyeztem csak meg, mert a Keletiig kb végig egymás agyára mászkáltunk amikor csak lehetett. Ez nem csak a fentebb felsorolt dolgoknak volt köszönhető, hanem annak is, hogy egyikünk sem volt túl vállalható 3 óra alvás után, akármilyen türelmesek tudunk lenni egymás hülyeségeivel.
A vonaton mikor végre felmásztunk, rájöttem, hogy jé, ez ugyanaz a vonat amivel tavaly Csehországba mentem...mármint a járat ugyanaz, nem konkrétan a szerelvény.
5:20, reggel. Hideg volt amúgy is, hiába volt rajtam pulcsi, nyomták ezerrel a légkondit, mert az hiányzik igazán az embereknek! A mellettünk lévő 4 magyar fiatal is ezen röhögött, hogy nekik is ez hiányzik így zöld hajnalba, hogy fázzanak egy kicsit.
Azt hittem, hogy az lesz mint tavaly...még a határt sem értem el, már aludtam! Most nem. Pozsony körül aludtam el először.  (Bezzeg ez a férfiállat, na, már Budapesten aludt de végig Csehországig.)
Mikor Prágához értünk, ott elfogott a nosztalgia érzés. Valahogy úgy, hogy: jé, itt szálltunk le meg fel, semmi sem változott. Az is megfogalmazódott  bennem, hogy na, jövőre ide is meg oda is el kéne jutni, hiszen a Csehek így is kérdezgették, hogy megyek-e...
Amúgy, Prágáig fullon volt a vonat. De lógnak az emberek! Hiába lenne olyan, hogy helyjegy, ők jönnek. Meg a Szlovákok is! Ülnek mindenhol amit akarsz. Az egyik srácot, miközben sétáltam egyet -mert lehetetlen egy helyben ülni tízen órákon át, - úgy hátba vágta a két vagon közötti  ajtó, hogy majdnem beesett a leszállásra szolgáló ajtóhoz. Mondtam én neki, hogy 'szóri', le se ejtett. Gondolom tudta, hogy ez ezzel jár...(én kis naív, biztos az anyám szidta, de ennek jelét nem mutatta).
Prágánál fogta magát a vonat és elkezdett visszafelé jönni. Na, mondom király, még Németekhez sem jutunk el, inkább hazavisznek! Meg itt gondoltam azt is, hogy sétáljunk már egyet, mert zsibbadok. Lelkesen meg is indultunk a közelebbi ajtó felé (pont egy alagútba értünk), amikor is kinyílt az ajtó, de nem volt már mögöttünk egy vagon sem. Uh, egy percig sem kaptam szívbajt, hogy látom a síneket meg fúj a szél mint az állat. Persze, a bénaságunkon nem csak mi kezdtünk el röhögni, hanem az a pár ember is aki a mi kabinunkban maradt. (Egy percig sem volt kínos, áh...)
 Érdekes, hogy pont elmentünk Rež-nél, pont annál a szálláshelynél, ahol tavaly töltöttük a Cseh nyaralást. (Ugyan ilyen rendezvény mint EF, csak sokkal kisebb. Mint mondjuk egy Sziget fesztivál vs Campus. Különbség, hogy a Cseh 'con' vándorol ,mindig más helyszínen van).
Na, ennek úgy örültem! Teljesen véletlenszerű meglepetés volt, azt sem tudtam, hogy ilyen irányban megyünk, se semmit!
De Németekig még több órát mentünk... Nagyon-nagyon-nagyon fárasztó egy ilyen út.
A határokat amúgy, úgy vettük észre, hogy jöttek az sms-ek, de már azt sem azt mondta, mint régen, hogy "Üdv ilyen meg olyan országban", persze, saját nyelvén, hogy nehogy értsél bármit is, hanem ennyit ír, hogy " Európa tarifadíjakról itt tájékozódhatsz". Szóval, ha nem tudod milyen vonatra szállsz fel, csak mész a vakvilágba de még az sms sem fog segíteni rajtad, hogy tájékozódj!
A Cseh-Német határ amúgy szép. Óriási hegyek, víz, nyaralók(kerékpározó nyugdíjasok, túrázó családok, hajók, kompok). Tudod, egyszer csak érzékeled, hogy jé, a házak itt már tipikusan olyan..németesek. Pont azon röhögtünk, hogy csak a kolbászos zászló hiányzik a bajor fa borításos, teraszos házak tetejéről!

Nagy nehezen megérkeztünk Drezdába a vonat pedig tovább ment nélkülünk Berlinbe.
Amint leszálltunk nem sokkal később megláttuk az ismerősömet, aki minket keresett már egy ideje. Úgy kellett utána integetnünk, hogy ne menjen el. Ez az ismerős Famai névre hallgat és ő tigrisnek gondolja a saját karakterét. (Ezt azért mondom el, mert ezt is kérdezgettétek egész sokan, hogy mi ez az állatosdi, meg ha mesélek, sokszor ezt is megkérdezik, hogy az akiről beszélek miféle állat...ez tök jó, ezért is köszönet, hogy figyeltek ezekre!)
Ez a srác is megrendelőim egyike, (csak rajzokat kért eddig) és Ő ajánlotta fel azt is, hogy ingyen elvisz minket Magdeburgba a saját kocsijával. Ez plusz 3 óra  az autópályán...
Famai (így fogom hívni innentől, mivel az igazi nevét is tudom, de megkért rá, hogy lehetőleg ne tegyem közzé), kb 2 méter magas, vékony, barna bőrű, fekete rövid hajú emberke, szúrós fekete szemekkel. Kopp fekete ruha volt rajta, a pólón egy tigrissel és a nyakában fekete bőr nyakörv is volt. Nagyon durván tigris mániás, amúgy. (Ha hiszitek, ha nem, volt tigrise otthon. Kettő. Eleinte én sem hittem el neki, de az a baj, hogy tényleg volt...szóval, Ő az a srác, aki amikor eleinte mesélt ezt-azt, magamban egyből rávágtam, hogy biztos kamu, úgyhogy vigyázni kell vele. Aztán szépen lassan kiderült, hogy nem, minden úgy van ahogy mondja és akkor dobtam egy hátast, hogy ilyen nincs, ilyen nem létezik! És láss csodát, de.) Annyira tigris mániás, hogy a kocsija hátsó ülésénél az ajtó kárpitja is tigrismintás. Rózsaszín és szőrös! Ott ültem én.
Még mielőtt  beszálltunk volna, a kezembe nyomott egy rózsaszín-fekete tigriscsíkos csomagolású dobozkát és egy óriási élethű tigris plüsst is. Ezt csak úgy hozta nekem ajándékba, elő-szülinapi ajándék gyanánt, meg mert örül, hogy láthat. A dobozban Faber-Castell ceruzák voltak. Amióta hazajöttem nem mertem őket használni, hogy nehogy kopjanak! Hát na, ilyet nem mindenkihez vágnak csak úgy hozzá, szeretetből! Nagyon megtisztelő és meglepő volt, hogy ilyen van. :)
A kocsiban Devine ült az anyós ülésen, én pedig Famai mögött. Ford autója van, nagyon szép kék színű (a fajtáját már nem tudom megmondani). Az egész kocsi fullon volt a cuccainkkal. A műszerfalon volt egy kicsi számítógép. Komolyan! Monitor, minden. Ott először filmet néztünk, amit én addig sosem láttam. Interstella 5555 (Teljes címén: Interstella 5555: The 5tory of the 5ecret 5tar 5ystem. Nem fogok áradozni róla, hogy micsoda meg kicsoda csinálta, mennyiért, hogyan ...pedig tudnék!:) ) 
Magát ezt a filmet ismertem, mármint tudtam, hogy van, de csak videóklippekből...nem hittem volna, hogy ez ilyen jó! Azt sem, hogy ez ilyen musical-szerű animációs film! Sajnos nem néztük végig, mert Devine kinyögte, hogy ő ezt pont előtte lévő nap nézte meg amíg én a vonaton ültem. (Ez igaz, még mondta is a telefonba!)
Úgyhogy ezután zenét hallgattunk, mindenfélét. De  legtöbb az hardcore-tücctücc volt, mert Famai azt szereti a legjobban, és akkor tudta bekapcsolni a mélynyomóját is - ami akkora volt mint az egész csomagtartó. Hát, jó dolog a zene, meg minden, de azért féltem, hogy mikor fog vér csorogni hirtelen a fülemből! Amúgy néha ijesztő érzés, hogy az egész tested remeg egy  relatíve monoton basszusra egy száguldó autóban. Igaz, ezt a zenét szeretném a legjobban, akkor biztos jobban élveztem volna mint így! Ha tegyük fel valami punk ordibál, vagy rock esetleg metáll, biztos másképpen éltem volna meg!
Mikor kiértünk az autópályára, egyszer csak ez az ember elkezd számolni fennhangon, hogy 110...120...130...140...150...160(!)...170(!!)..180!
Hát, ezt a gyorsítást végignézni hátulról elég érdekes volt. Jó érzés, nem mondom. Ahogy kúszik felfelé és mutatja, hogy gyorsulsz és mész ki a neked való sávba!
Aztán kimentünk a "nem olyan gyors" sávba egy kamion mögé, mivel azok mögött könnyebb menni, nem fogyaszt úgy az autó és a sofőrúrnak sem kell úgy koncentrálnia, tud velünk beszélgetni foglalkozni vezetés közben! Ezt a kamionos dolgot is ő osztotta meg velünk. Mondta, hogy dolgozott kamionosként. Sokat beszélgettünk erről. Meg a német autópályákról, szabályokról, mit szabad mit nem.
Itt jegyzem meg azt, hogy amikor ő "megkerül" valakit, vagy "becsapódott" két autó közé az nagyon mókás érzés volt. Mint valami hullámvasúton. Vagy mint amikor valaki szórakozik a bicikliével. Siklottunk szó szerint - én meg csapódtam is, mivel nem voltam úgy felkészülve ilyesmire, ölemben egy suit fejjel és egy plüssel.
A kocsiban amúgy még adott még egy-egy meglepetést is! Valami német italt nyomott a kezembe... Crazy Wolf néven futó energiaital és cola egyvelege volt benne. Hát.. nem lesz a kedvencem, de megittam, mert ajándék meg farkasos meg gondolnak rám! Illik meg a kedvesség érzése az elnyomná azt is, ha rettenetes lett volna! Devine pedig egy nagy dobozos Hell energiaitalt kapott.
Rengeteget beszélgettünk, ökörködtünk. Egy-egy tücc-tücc feldolgozást még mi is ismertünk úgyhogy "énekeltünk" is. (Igen, ez minden volt csak nem éneklés. Három hülyegyerek torokhangon üvöltözött, konkrétan).
Másik meglepetés: Találkoztunk magyarral az autópályán. Olyannal, akit ismerünk is! Vele volt még 3 vagy 4 másik tag is a kocsiban, mind Lengyelek. Nem ismertek fel minket, de az feltűnt nekik, hogy egy helyre megyünk úgyhogy nagyon lelkesen integettünk egymásnak.

Megérkeztünk Drezdába...
Famai közölte, hogy vegyem fel a jelmeze fejét, és csináljak amit akarok. Addig Ő meg max hangra feltolja a hangot meg a basszust is és így mindenki fogja tudni, hogy Ő érkezett meg...
Maradjunk annyiban, hogy én élveztem az integetést, meg az emberek riogatását ahogy nézik, hogy kik ezek az őrültek még akkor is, ha újfent ritka rossz érzés volt az, hogy attól félek, hogy mikor fog vérezni a fülem meg a belső szerveim szétpukkanni...
Helyszínre érve is volt aki tudta, hogy kik, mik, hogy merre de mivel nem A  hotelban laktunk (Maritim) - szépen tovább is hajtottunk. Itt már lenyomta a hangot, levettem a fejet...parkoltunk.
Megkerestük a Hostelünket, ahol Famai nagyon segítőkész volt továbbra is. (A nem sok angoltudással rendelkező portáslánynak fordított, elmagyarázta, hogy Ő mit magyaráz nekünk németül és így tovább. Az összes bőröndünket is segített felhozni a szobánkba.)

5. emelet, 502.
Úgyhogy innentől a varászszó a "fájvhándridtú, plíz" lett, még akkor is ha továbbra se mindig értették, hogy miről van szó. (Aktiviti mutogatás, legjobb).
Persze, pár nap után az összes portás amint meglátott már messziről dobta a kulcsot.( Hát na...igyekszem barátságos és felismerhető lenni! Ez össze is jött most is.)
Famai-nak az ígéretemhez híven odaadtam a rajzainak a vázlatait, és még vagy két másik rajzot is csak úgy mert tetszett neki. Ajándékba a sok segítségért vittem még neki egy saját badge-t is, aminek igazán jó volt látni, hogy örül. (Szerk.:Azóta is használja amerre csak megy, szóval, jó ajándék volt.)
Amint bepakoltunk a szobába kb szét is berheltük. Hát na, ha három hülye gyerek elkezdi egymást püfölni párnával és szivaccsal nem feltétlen marad minden a helyén. . .
Aztán szólt a sofőrünk, hogy indulnia kéne, mert még 3 óra vissza, és még Drezdától neki tovább kell utaznia hazáig.
Odalent még vagy 3 cigit elszívott (durván dohányos, amúgy) és megbeszéltük, hogy mikor jön el ide újra és mi lesz majd a programunk.

Ez után kezdődött nekünk az igazi 0. nap az eseményen.
Maritim-ban megkaptuk a badge-ket, és gyorsan szétnéztünk. A hotel hatalmas. Már ekkor rengetegen voltak jelmezben és anélkül is.
Ennek köszönhetően volt emberke, akit felismertem és szóltam rá, hogy el ne tűnjön mert nálam van a párjának készült badge, amit direkt az eseményre készíttetett. (Vicces volt így "összefogdosni" az embereket a helyszínen, de érdekes, hogy mindenki meg lett előbb-utóbb!)
Úgyhogy a gyors megtalálás és jelmezesek miatt gyorsan rohantunk vissza a hostelbe. Mappa fel és vissza...
Addigra már az első badge-s emberkém is meglett (Rexy...szép név, tudom). Egy holland srác, velem egyidős és kb egy magas is! (Szóval nem egy langaléta, na.)
Egyből a nyakamba vetődött, hogy de jó, de örül, milyen nagy hú meg ha... Igazából szokatlan ilyenkor, hogy itt az emberek ennyire ugrabugrálnak a nyakadba, főleg úgy, hogy még azért soha nem is láttátok egymást az előtt. Persze, mint említettem volt ez nekem nem baj, csak kell egy kis idő mire lelazulok.
Ezután már mi is voltunk jelmezbe - ekkor már régi barátokat is megtaláltam, de az új baráti körrel voltam a legtöbbet. (A holland srác miatt).  
Aztán a jelmez miatt szedtem össze 3 nagyon aranyos és bájos Horvát emberkét is, akik amint megtudták, hogy Magyar vagyok, nagy "ÓÓÓÓ"-zás mellett kezdték el regélni, mit is tudnak magyarul. (Igen, Nem, Anyád picsája).
Meg hát, nagy szomszédok vagyunk ám,  haverok! Nagyon hamar egymásra találtunk - és jól esett, hogy az egyikőjükkel egyből tudtunk kicsit csipkelődősen viccelődni is. (Ez szerencsére, az egész találkozó alatt megvolt. Aztán, vicces az, amikor egy másik emeletről üvöltenek le hozzád valamit, és te vissza és mindenki benneteket néz és nem érti, hogy most jóban vagytok vagy sem, aztán következő pillanatban ugyan az az ember vetődik a nyakadban valahonnan a semmiből...)
Aztán még sok mindenkivel összepacsiztam, még ha csak futólag is. Volt akinek már se az arcára, se a nevére nem emlékszem. Sokan fotózkodtak is velem - meg érdeklődtek, hogy mi merre. Volt egy holland nő, olyan 40-50 között, az...az nem volt semmi! Pörgött, de veszettül! Ott intézkedett, hogy ki hív meg engem valami italra, mert annyira édes vagyok, hogy hú, megérdemlem! Na, fotózkodjunk is gyorsan! Így-úgy pózoljunk...Most vele, most amazzal! (Aztán persze, meg is jegyezte néha, hogy az agykapacitása már nem olyan mint régen mert szétszívta már, de nem baj, ilyen ez az élet! Élvezzük!)
Találtam egy magyar srácot (Laliiii!), majd Csehországban megismert Osztrákokat (Yamavu, Scary, Kara..),  új Oszták leányzót (Rotarr), aztán pár Oroszt, újabb Hollandokat.
És érdekes volt, hogy ahogy a hotel előtt  beszélgetek (jelmezben..!),  az egyik általam nagyra tartott leányzó jött oda a semmiből és fogta meg a vállamat, hogy Ő ismer engem, valamelyik nap ugyan már, rajzolgassunk már együtt meg de jó is lenne. Hozzam az erre tartott könyvem ,majd Ő is ideadja az övét. (Közben a párjával is váltottam pár szót).
Aztán kérdezték, ismerem e Jo-t...mondom hát, nem. Úgyhogy be is vonszoltak a hotel bar részébe, ahol egy tőlem fejjel kisebb leányzó volt, akit így már megismertem. Mondtam is nekik, hogy Ő nem Jo, hanem Jill! Megszorongattam - aztán mentem is vissza a hotel elé, mert hát na, ott volt a társaságom.
Na, az este emlékszem, még felfedeztük a környéket - igaz, azt már csak kettesben.
Megtaláltuk a vasútállomást, kajáldát, plázaszerűséget és így tovább. (Útközben pedig összefutottunk az egyik legjobb Szlovák barátommal is, igaz, csak véletlenszerűen. Ő is megölelgetett, elmondta, hogy kik vannak még itt, aztán mondta, hogy majd összefutunk...)
Vettünk enni, aztán "haza".

Sajnos innen már csúnyán összefolynak a napok, úgyhogy, ömlesztek...

A hostelben minden nap járt reggeli.
Úgyhogy, minden egyes nap hullaként borultunk ki az ágyból és már zombie állapotban húztuk el magunkat enni. Persze, jó magyar szokásként mindig csentünk magunkkal egy-egy zsömlét és vajat is, hogy költekezni ne kelljen annyit.
Azután szokásos program: felváltva zuhany, német tv nézés kb 11-ig. (Ez előtt a hotelban kb mindig állt az élet, hiszen akik ott voltak, volt, hogy reggel 6-kor dőltek el ami érthető is!)
Déltől ebédkeresés, vásárlás, városnézés, turistáskodás, fotózás.
Összefutottam a Lengyel ismerősökkel is, akikkel sok időt együtt töltöttünk idén is. (Főleg Devine talált nagyon párjára Sebastian-ban, sokszor nem lehetett őket lelőni sem).
Összefutottam a többi magyarral is - és az egyik párja Finn leányzó, Aurin..
Na, neki köszönhetően meg is tanultam pár finn szócskát. Káromkodást, természetesen!
Ezután úgy találtam még más finn arcot, konkrétan egyet, hogy az egyik terembe, miközben épp a Horvátokkal csacsogtam, láttam, hogy jött be egy nagyobb darab, hosszú hajú, katonai cuccban lévő gyerek, teljesen bevérzett szemmel. Látszott rajta, hogy a világát nem tudja.
Mi a magyar virtus, ha épp valaki ilyen tekintettel néz téged?
"MIVAN MI?"
Na, őt se kellett félteni, egyből odapattant, és finnül kezdte el mondani a magáét. Nem kis hangon kezdtük el mondani a saját nyelvünkön, ahogy tanultuk, de én olyanokat mondtam, hogy "mivan mi? Mondjad haver, mondjad! Úgy se érteeem", mire a vége az lett, hogy kitört belőle a röhögés és fél kézzel úgy magára csapott, hogy azt hittem ott fulladok meg! Na, aztán innen angolul folytattuk. Őt már el tudtam kápráztatni csodálatos finn tudásommal! Röhögte, de nagyon, hogy hogy lehet valaki ennyire hülye. Na de, a nagy barátság és egymásra találás örömére, odahajolt, súgta, hogy van nála valami, kérek? Hú mondom...adjál.
Na, a katonai mellény felső zsebéből kikap egy icipici üveget. A címke fekete volt rajta, azon meg fehérrel volt rajzolva egy szempár, ami nagyon összeakadva és kikerekedetten néz vissza az emberre. A srác (Chibi innentől), egyből úgy húzott le egy ilyen üveggel, hogy csak a foga közé kapta és már lenn volt.
Hiába érdeklődtem, hogy mi a sz/r ez, saját lőre, vagy mi, nem kaptam választ. Gondoltam, egyszer élek...
Valami nagyon finom vodka szerűség volt benne. (Chibi zsebében ekkor már csak 10 ilyen üvegcse volt. Mondta, hogy Ő már nem tudja számon tartani, hány ilyet ivott meg csak a mai estén!)
Mellékes:  Sok finn volt.  Akárhányszor találtam egyet, kb egyből elsütöttem neki egy ilyen szót, csak, hogy láthassam a reakcióját. Aztán a végén amint megláttak már Ők kiabáltak rám egy olyannal, hogy "pylly" vagy hasonló! Nagyon aranyos volt mind egytől-egyig. Közvetlen, meg minden. Le voltak döbbenve azon, hogy a magyarok milyen könnyedén ejtenek ki szavakat, erőlködés nélkül. A legnehezebbet is! Mi meg azt röhögtük, hogy direkt rájátszunk, próbáljuk őket túl-utánozni nekik meg  tetszik...
Megjegyzés ami számomra érdekes volt: az angolok, finnek, horvátok is úgy tudják (tanulják?), hogy mi a finnekkel elvileg rokonságban vagyunk. Mármint aki ott volt és akivel beszélgettem, ők tudták ezt és szóba is hozták. Úgyhogy próbáltunk rájönni erre, meg ezt jó párszor téma volt a beszélgetéseink során.
A finnek eszméletlenül tudnak inni. Elmondhatatlan mennyiséget, és mindegyik! Piálásban verhetetlenek. Ahogy az Oroszok és a Lengyelek is. Szóval tanács: Ha arcoskodni akarsz magyar gyerekként, mert ez is ilyen magyar dolog akkor ne tedd. Csúnyán alul fogsz maradni! Komolyan mondom.
Minden nap ettünk-ittunk. Mindenfélét.Főleg amit a plázában össze tudtunk vásárolni. Persze, a kajáldában a törökökkel a végén nagyon jóban lettünk...
O igen, alkohol.
Német sör: valami olyat találtunk, hogy : 5,0%. Ez a neve! Fekete, vagy német zászlós verzióban volt megtalálható a boltban. Miért ezt vettük? Olcsó, azér'! Legolcsóbb, ezér'! Vettünk Jeltzint is. Ha Cseheknél jártok, vagy Németeknél..kérlek titeket, hozzatok! Mindegy milyen ízűt, hozzatok! Olcsó és finom. (Itthon Dettinél még a nyáron pár emberke meg is ismerkedhetett Jeltzin barátommal! Remélem majd jövőre tudok többet is hozni magammal...)
Sebastiannal és Kamillal egyik nap bevásároltunk. Annyi mennyiségű alkoholt vettek, hogy nem értettük, hogy Ők most direkt megakarnak majd minket meg mindenki mást ölni, vagy micsoda? Mondták, hogy ez átlagos mennyiség és ne legyünk papírból! A Jäger náluk amúgy kötelező alkohol. Az a legelső. A németeknél is!



Egyik este, amikor is a hotelben egész éjjel táncolás volt (jelmezben, furry "zenészek" tucc-tucc kavarásaira nagy fénnyel, hanggal). Jót szórakoztunk, beszélgettünk, táncoltunk, ittunk, ettünk. Én ekkor úgy gondoltam, hogy a jelmezt most nem hagyom ott, hanem a hostelbe jelmezestől megyek vissza. Szép gondolat volt, főleg, hogy még haza menetel előtt Aurinnal és az ő finn társaságával ittam és beszélgettem. Itt történt egy jókora tragédia : a hostelben észrevettük, hogy Devine elhagyta a cipőmet. (Egyetlen egy cipőm volt, egy barna Tisza, amit volt osztálytársamtól vettem. Nem hoztam váltót, minek, nem számít rá az ember, hogy vele ilyen egyáltalán történhet!)
Szomorúságomra, nem lett meg a cipőm. Devine nagyon össze volt emiatt törve, és fél éjszakán át sírt, hogy bocsássak meg neki és így-úgy. Persze, nem örültem ennek. Nagyon nem. Ettől független nyugtatgattam, hogy nem dőlt össze a világ ne aggódjon. Megoldjuk. Másnap reggel rávettem arra, hogy ha már volt olyan ügyes, akkor jöjjön velem mezítláb enni. Meg úgy legyen ő is így egész nap mint én... csak, hogy átérezze a helyzetemet!
Szerencsémre, aznap jött Famai, ahogy ígérte, szabadnapján visszajött hozzánk. Hozta a saját suitját  és egy barátját, Ivo-t. A hotelből még hívtak 3 másik szintén német srácot is. Én a jelmezem jókora szőrmók lábbeliében mentem eléjük, mert hát, nem volt másom. Ez annyira nem volt égő se gáz dolog, hiszen egész találka alatt volt olyan ember aki így mászkált, vagy egy farokkal a derekán vagy fülekben, hülye sapkában és így tovább. Volt aki így élt gyakorlatilag és így ment el boltba is, meg mindenhova.
Érdekes volt, hogy az egyik srác, akit az előtt nem láttam Lagan teljesen mezítláb jött végig velünk mindenhová. (Itt Devine meg is jegyezte, hogy járkálna Ő is így. Na, én itt lettem rá nyűgös, hiszen amíg én voltam így, és kértem rá, addig bezzeg nem volt jó!)
Famainak most örültem csak igazán. Eddig is rengeteg mindenben segített nekem de most...! Meglepett egy cipővel. Úgyhogy, ez a gond is meg lett oldva. (Úgyhogy van egy nagyon vagány bőr tornacipőm.)
A délelőtt úgy telt el, hogy ökörködtünk, kávézgattunk, beszélgettünk. Aztán mindenki eltűnt, hogy felvegye a saját jelmezét.
Így Ivo és Famai feljött hozzánk. Én és Famai öltöztünk be, Ivo és Devine pedig fotózni jött velünk.
Megérkeztek a többiek is, szépen, díszben, jelmezben.
Tudni kell, hogy pár száz méterre pont ekkor volt egy reneszánsz vásár! Hát hova máshova menne így egy falkányi állat? Persze, hogy oda!
Famai meghívott engem és Devine-t (magyarul megvette a belépőnket). Ott benn remek volt. Mindenki reneszánsz ruhákban, reneszánsz fodrászat, kaják, italok. Volt egy fickó, aki hallotta, hogy magyarul beszélgetek Devine-nal. Angolul szólított meg minket, majd tört magyarsággal próbálta mondani nekünk, hogy kicsit tud magyarul mert a felesége magyar! Nagyon örült nekünk és kért minket, hogy várjuk meg míg visszaér, hogy lefotózhasson minket az asszony örömére. Sajnos, nem ért vissza időben, így nem találtuk meg egymást másodjára...
Amúgy, remek nap volt. Tudni kell, hogy szegény Famai amúgy, szociális fóbiával küzd. Nem bírja a tömeget csak jelmezben. Így is nagyon stresszes ez neki úgyhogy "csak" másfél órát voltunk így együtt majd mi vissza, leöltözni és zuhanyozni. Elég nehéz dolog teljes jelmezt viselni 25-30 fokban úgy, hogy az rajtad van és plusz 5-10 fokot ad a testhőmérsékletedre.
Ezután még mi sétálgattunk és Famai ekkor adott nekem még egy óriási ajándékot. Egy Kázmér és Huba könyvet ami angol nyelvű, nem tudom hány éves. Már nem nyomtatják. Szóval... meg  voltam újra hatódva, hogy  hihetetlen, hogy ilyen emberek tényleg léteznek! :)
Aznap éjjel mi még visszamentünk a vásárba a többi némettel beöltözve, késő délután. Ott esteledett ránk. Én jelmezben most is pózoltam mindenkivel. Boldog-boldogtalannal. Kisgyerekekkel, nagyokkal, öregekkel. Na meg, előjött  belőlem a tarhás is! Lehúztam akit csak tudtam egy kis itallal. Azt hitték nem iszok bele, rosszul hitték! Annyi méz bort ittam, hogy az elmondhatatlan. Húú.., hogy az milyen finom! Mindenkinek ajánlom, igya! Vegye! Akárhol is jár. :)
Itt találtunk egy skót gyereket (aki szoknyát is viselt. Hosszú haja volt, szakáll, acélbetétes). Amint megtudta, hogy mi magyarok vagyunk, elmondta, hogy Ő élt itt kb fél évet!
Már kifele menet, megálltunk az egyik árusnál, akivel délelőtt barátkoztam össze. Még hozzá úgy, hogy annyira hülye fonott szakálla volt, hogy nekem azt egyből meg kellett buzerálnom és fogdosnom... Megismert, persze, én is őt. Volt vele még két nő és egy idősebb férfi is.
Itt ez a szakállas mondta nekik, hogy magyarok vagyunk, mire az egyik nőnek felcsillant a szeme, és közölte velem, hogy "Szereltek". Na, nekem se kellett több, egyből megölelgettem, mondtam neki, hogy "Ish libe dish", vagy mifene. Egyből mondták, hogy a magyar bor az húha, meg a paprika is...na meg a Balaton!
Mire, az idősebb férfi kézzel-lábbal fél segítséggel megosztotta velünk, hogy mi magyarok amúgy jókora hülye népség vagyunk! Kérdeztük, hogy mire érti ezt? Na, kinyögte, hogy minden egyes nyelven, azt mondják, hogy: da, yes, si, jä és ez mind csak egy szótag, mi magyarok meg mit mondunk? I-gen! Hát hogy lehetünk ilyen hülyék? Ez nem normális dolog! Végül is, igazat adtunk neki. :)
Ezután visszamentünk a német srácokkal a hotelbe, ahol másik német srácoktól kaptam két maroknyi lufit, egy ananászt aztán a Szlovák ismerősökkel beszélgettem és ökörködtem - még mindig jelmezben. Ezen az estén is volt tánc, amúgy. Itt végül, Jill-el beszélgettük el az este végét, aki Amerikából jött ide. (Meg akivel 0. napon találkoztam először, és valamelyik nap jött oda hozzám és nyomott oda egy marék csokit amit hozott magával). Adtunk neki egy kis Jeltzint, tanítottunk pár szót magyarul, majd Ő elmesélte, hogy milyen is az amcsi életfelfogás, szokások ilyesmi. Jó este volt. Ez volt az utolsó esténk.

Másnap, délután 4-kor ment a vonatunk. Akitől tudtunk elbúcsúztunk. A hazaút az...az kegyetlen hosszú volt.
Vonatoztunk x órát Drezdába, ami még nem is gáz, de késett a vonat. Nem tudtunk semerre sem mozdulni az étkezővagonból, mert egy család nem volt hajlandó elmászni az ajtóból. (Nocsak, az emberek ott sem másabbak mint itt...)
Annyira ki voltunk ütve, hogy végig aludtuk az egész utat. Drezdában volt kb egy jó óránk a vonatig. Megettük a reggeliről lopott zsömléket és vajat, meg megittuk az utolsó sörünket is.
Kilenc körül meg is érkezett, helyet foglaltunk egy magyar lány és egy román srác mellett. Egész éjjel jöttünk.
Párszor keltem csak fel. Először Prágában, ahol állt is a vonatunk egy jó órát. A  vonaton kb mindenki leszállt és össznépi bagózást tartott a peronon. Elég mókás látvány volt. Az meg érdekes, hogy csak magyar szót hallottam...
A Szlovák-Magyar határon keltem fel újra. Onnan már nem aludtam vissza...
Reggel 9-re a Keletiben vigyorogtunk. Hál ég, a vágányzárat azóta feloldották, úgyhogy átmásztunk Zuglóba, ahol nem sokára jött a vonatom is. Az a két és fél óra már semminek tűnt egy egész éjszakához képest. Persze, nem is velem történne a dolog, ha nem történne valami útközben.
Szolnokon közölte a kalauz, hogy lekapcsolják a szerelvényt mert rossz a fék. Nagyszerű, gondoltam. Nem akartam áthúzni az óriási csomagomat plusz a túrazsákot egy újabb vagonba, meg ott pakolászni meg minden...inkább kinn ültem az ajtóban és néztem a tájat. Nem volt kedvem senkihez sem igazából. Egy nő mégis oda-oda csapódott hozzám, mert -ahogy ő mondta-, látta, hogy egy vagonban utazunk és beszélgethetnékje van. Elmondta, hogy Ő nagyon dohányos ám és sokat utazik és a vasutasoktól tudja, hogy azok is bagóznak a vonaton! Úgyhogy x percenként jött wc-re, elszívni egy cigit, amikor is megosztott velem egy-egy újabb sztorit az életéből.
Végre, itthon már csak a busszal kellett megküzdenem és hazahúzni a dolgaimat meg kipakolni.

Ennyi volt Németo. :)

Pár dolgot megtanultam belőle: jövőre jobban kell intézkednem, hogy ha jobbat szeretnék, mint az idei. Páran tudták azt, hogy elvileg úgy leszek ott, mint "alkotó". Igen, ez így is volt, de két Osztrák lány máshogy szervezte a dolgokat úgyhogy, soha, senkire, semmikor ilyen dologban. De persze, nincs harag, se semmi. Az idei év ismerkedés volt és barátkozás, szórakozás. Majd jövőre. :) Jobb, hogy így jött ki. Sok lett volna, hogy ha egyből befogom magam és nem szórakozom ennyit. . .
























 *Bizonyos dolgokat direkt nem tettem szóvá. Második világháború és a többi.